Természetjárók clubja

Állatoknak az állatok (Animalia) országába tartozó élőlényeket nevezzük. Az állatokkal a zoológia tudománya foglalkozik.

Az állatok olyan többsejtű (kivétel: nyálkaspórások) heterotróf, eukarióta élőlények, amelyek életciklusára a gametikus meiózis jellemző. Életük nagy részében diploidok, és csak az ivarsejtek létrejöttével következik be a redukció.

Közös jellemzőik:

• heterotróf asszimiláció,
• csak az ivarsejtjeik haploidok (haploid-diploid nemzedékváltakozás nincs),
• az egyedfejlődés során átmennek a bélcsíra állapoton,
• idegrendszerrel rendelkeznek,
• nem képesek a lizin bioszintézisére
• és általában rendelkeznek immunrendszerrel, továbbá egyes sejtjeik eukarióta típusú csillókkal, ostorokkal

A többsejtűség eredete [szerkesztés]

A többsejtű állatok kialakulására számos elmélet született. Ezek jó része ma csak történeti jelentőségű (Papp 1996 pp. 26–28).

1. Amőboid hipotézis [szerkesztés]

Eszerint az első többsejtű állatok tengerfenék-lakó amőboid alakokból létrejött plasmodiumok voltak. E felfogás szerint a szabadon úszó, ostoros vagy csillós „monas” alak másodlagos: a szimmetria nélküli plasmodiumból először bilaterális szimmetriájú, fenéklakó többsejtű lények jöttek létre, amelyek a Turbellaria-hoz hasonlíthattak. A radiális szimmetriájú alakok (például Cnidaria) ilyenekből vezethetők le. Ennek az elméletnek az egyik variánsa, hogy hogy a kiindulási alak egy sejtes szerveződés nélküli, sokmagvú alak volt, az ún.„architologus”, amelyből mind az egysejtűek (reduktív fejlődéssel), mind a soksejtűek (cellularizációval) levezethetők. Ennek az elméletnek számos súlyos hiánya és ellentmondása van, ezért megcáfoltnak tekinthető. Ilyen ellenérvek: az egysejtűeknél (nemcsak az ún. „állatiaknál”) az ostoros monas-alak az elsődleges, nem az amőboid; ezenkívül nyilvánvalóan elsődleges a sejtes szerveződésű,individuális alak, nem pedig a sokmagvú plasmodium. Nem magyarázza meg ez az elmélet sem azt, hogy hogyan jön létre a soksejtű szerveződés a plasmodiumból, sem pedig azt, hogy hogyan jöhet létre egy bilaterális szimmetriájú test a szimmetria nélküli plasmoidból.

2. Cellularizációs hipotézis [szerkesztés]

A fő különbség az előző elmélettel szemben az, hogy a többsejtűség kiindulási, „modell-állata” itt nem amőboid, illetve belőle levezethető plasmodium, hanem egy fejlett csillós sejt-egyed, amelyből cellularizácóval a mai legegyszerűbb, acoel Turbellaria-hoz hasonló lény jöhetett létre. Eszerint a polienergidás állapot az ősi (analógia: Opalina), s ahogyan a sejt növekedett, a sok „energida” egyre differenciáltabbá vált, majd kialakultak a sejthatárok. Ennek az elméletnek két fontos támaszának tűnt a Ciliata-k organellumainak és aTurbellaria-k (örvényférgek) belső szerveződésének bizonyos (felületes) hasonlósága, illetőleg az az elterjedt felfogás, hogy az örvényférgek parenchyma-szövete syncytialis jellegű. Ezért úgy vélték: elegendő a test külső „sejtesedése” ahhoz, hogy az örvényférgekhez hasonló lény jöhessen létre. Ez az elmélet is számos ponton tévesnek bizonyult, mivel helytelen előfeltételezéseken alapult. Először: az Opalina-félék nem állnak kapcsolatban a csillósokkal, hiszen szaporodási-egyedfejlődési ciklusuk teljesen más. Valójában sokmagvú, sokostorú szervezetek, amelyek az ostoros „monas” alak egyik specializációs irányát képviselik. A Ciliata-k magdimorfizmusa az egysejtű egyediség specializációjának „csúcsteljesítménye”, amelyből specializálatlan „ős-soksejtű” nem vezethető le. Organellumaik felépítése és elhelyezkedése is legfeljebb analóg lehet a soksejtűek szerveinek kialakulásával, homológia köztük nincs. Végül: elektronmikroszkópos vizsgálatok megcáfolták azt a sokáig elterjedt nézetet, hogy a Turbellaria parenchyma szövete syncytialis jellegű volna, ehelyett azok sejtes szerkezetét bizonyították be. Ezzel a cellularizációs hipotézis utolsó érve is megdőlt.

3. Sejttelep- (cormus-) hipotézis [szerkesztés]

Egyszerű magyarázat, amely sejtfonalas illetve sejtlemezes algák mintájára vezeti le a soksejtű állatok létrejöttét. Előnye, hogy ténylegesen meglévő szervezetekből indul ki; hátránya, hogy csupán leírja azt, ami megvan (de nem az állatvilágban!), de nem magyarázza meg az állati test szerveződésének és egyedfejlődésének több alapvonását (csíralemezek, blasztula, gasztruláció, szöveti szerveződés).

4. Telepes Flagellata-hipotézis [szerkesztés]

A legelterjedtebb magyarázat, amely telepes Flagellata-k valamely típusát tekinti a többsejtűség kiindulásának. Itt is két további fő lehetőségre lehet gondolni. Az egyik az, hogy, hogy ez az ostoros sejtkolónia lemezszerű, aljzaton mozgó test volt. Ennek két eltérő funkciójú sejtrétege alakulhatott ki, a mai Placozoa-hoz hasonlóan. Ennek az elgondolásnak a hiánya, hogy nem magyarázza meg a sejtlemez kialakulásának a módját. Ha a sejtlemez elsődleges volna, akkor a zigóta első osztódásainak is már egy síkban kellene történnie. Erre a többsejtű állatok körében nem ismerünk példát. A másik nehézség abból adódik, hogy az ősi többsejtű csoportokban általános szabadon úszó lárvalak eredetére sem ad magyarázatot. Ennek ugyanis a sejtlemez-test elsődlegessége esetén másodlagosan kellett volna kialakulnia, holott az egyedfejlődés menetéből éppen annak ellenkezőjére lehet gondolni. A másik vélemény szerint az elsődleges kiindulási alak a szabadon úszó pelágikus sejtkolónia. Ennek a modellje az egyik változat szerint egy Volvox-szerű gömbkolónia, amelyben megfigyelhető az ivari és a szomatikus sejtek differenciálódása is. Nincs azonban jele a csíralemezek kialakulásának és a további differenciálódásnak. Nem találunk a Volvox-kolóniáknál semmilyen olyan morfológiai jelleget sem, amely a többsejtű állatok jellegeivel kapcsolatba hozható volna. Ilyen okok miatt már régóta a galléros-ostoros kolónia az, amelyet leginkább a többsejtűség kialakulásának kezdeti stádiumával kapcsolatba hoznak. Ez esetben is további magyarázatra szorul azonban a csíralemezek kialakulása és a szöveti szerveződés, amelyre további elméleteket dolgoztak ki.

4.1. Haeckel-féle „Gastraea”-hipotézis [szerkesztés]

Haeckel szerint a morula, a blasztula és a gasztrula-stádiumok egyedfejlődési sorrendje megfelel a filogenetikai sorrendnek. Abból indul ki, hogy a hólyagcsírának megfelelő hipotetikus lény, a blastaca vegetatív pólusa a gasztrocoel betüremkedik, ezáltal emésztőüreg(gasztrocoel) alakul ki, a sejten belüli emésztést sejten kívüli váltja fel. Ez a stádium a gastraea. Elsődlegesnek az invaginációs, betűrődéses gasztrulációt tartja, s az így létrejövő alak radialis szimmetriáját és pelágikus, szabadon úszó életmódját. Haeckel szerint az animális póluson történő rögzüléssel, szesszilizációval jön létre a gastraea-ból a szintén radiális szimmetriájú csalánozó polip-alakja. Ez az elmélet a polip-gastrocoel gastralis tasakjaiból vezeti le a cölóma kialakulását.

4.2. Mecsnyikov-féle Fagocitella-hipotézis [szerkesztés]

Kiinduló feltételezése az, hogy az invaginációs gasztrulaképződés másodlagos az inmigrációs gasztrulációval szemben. Mint a fagcitózis felfedezője, Mecsnyikov rámutatott arra is, hogy a mozgékony fagocitákkal való emésztés ősibb, mint a gasztrocoelben történő sejten kívüli emésztés. Eszerint tehát először egy fagocita-sejtekkel részleges kitöltött blastula jön létre, az ősszáj megnyílása másodlagosan történik. Ennek az elméletnek a korszerűsített változatát Ivanov orosz embriológus dolgozta ki, aki szerint a kiindulási alak egy galléros-ostoros kolónia lehetett. Ez a kolónia fagocita módon táplálkozott. A továbbiakban védő-mozgó (kinoblaszt) és emésztő funkciójú(fagocitoblast) két sejtréteg alakult ki. Egy korábbi fagocitella-stádiumból vezeti le a szivacsok kialakulását, amikor a fagocitoblasztamőboid sejtjei kívülre kerültek, a kinoblaszt-ból pedig az üregrendszer alakult ki. A fagocitoblaszt epithel jellegű „entodermává” alakulásával eredezteti a csalánozókat, a laposférgeket pedig a fagocitoblaszt parenchyma-szövetté való alakulása révén vezeti le. Ennek a logikus levezetésnek egyetlenb komoly gyengéje az ősszáj-ősbélüreg probléma megoldatlansága. Ha ugyanis a fagocitoblaszt-sejtekzárt blasztula-üreg belsejébe vándorolnak, akkor nem látható, hogyan jutnak táplálékhoz és hogyan fejtik ki emésztő funkciójukat.

4.3. Ray Lankester-féle „Planula”-hipotézis [szerkesztés]

Az előbbihez hasonlít annyiban, hogy azért blastaea-alakból indul ki, amelyben a két-sejtrétegűség harántosztódásos blasztula-determinációval jön létre. Ezért a legfőbb nehézség itt is az ősszáj kialakulásának magyarázata.

4.4. Bütchli-féle „Placula”-hipotézis [szerkesztés]

Az előbbiektől eltérően lapított alakú sejtkolóniát tételez fel, amelynek modellje az elmélet megalkotását közvetlenül megelőzően felfedezett „Trichoplax” volt (Placozoa). Ennek ventrális epithelje extracelluláris emésztésre képes, tehát megfelelhet annak a sejtrétegnek, amelyből az entoderma levezethető. Ezek az eredmények később, egy „javított”, újabb elméletben is felhasználásra kerültek.

4.5. Jägersten-féle „Bilaterogastraea”-hipotézis [szerkesztés]

Az elmélet kiindulópontja annyiban hasonló az előzőhöz, hogy feltételezi azt, hogy két eltérő funkciójú sejtrétegre való differenciálódásmegelőzte a gasztrula-szerű térstruktúra kialakulását, és hogy ez nem sugaras szimmetriájú pelágikus, hanem fenéklakó, bilaterális szimmetriájú lényeknél következett be. Ez az elmélet is eredetileg úszó, hólyagcsíra-szerű hipotetikus lényből indul ki, de úgy véli, hogy a kettős sejtrétegűség szimmetria és életmódváltással fenéklakó módra való áttéréssel következett be, amikor is a „bilateroblastaea”-ból létrejött az „bilaterogastraea”- alak.

4.6. A planuloid-hipotézis [szerkesztés]

Kombinálja a Haeckel-féle gastraea és a Mecsnyikov-féle fagocitella hipotézist. Az egyrétegű, radiálszimmetrikus blastaea-ból indul ki. A sejten belüli, fagocita-típusú emésztést tartja elsődlegesnek. A pelágikus planuloid alakká való átalakulás (ez a szivacsok és acsalánozók lárvális alakjának felel meg) immigrációval történik. Ezáltal a blasztocöl először teljesen kitöltődik (sterrogastrula ill. planuloidstádium). Megmarad az elsődleges sejten belüli emésztés, mivel e stádiumban még nincs gastrocoel és gastroporus. A másodlagosan szesszilissé váló szivacsok, és elsődlegesen radiális szimmetriájú csalánozók (ahol a pelágikus medúza-alak az elsődlegesen ivaros alak) és az elsődlegesen acoel laposférgek is ebből a planuloid (a jelenlegi lárvalakokkal jól egyező) alakból vezethetők le.

A jelentősebb új kutatók zöme (Beklemisev, Hyman, Ivanov, Reissinger stb.) – kisebb-nagyobb változtatásokkal – e hipotézist fogadja el.

A legjelentősebb módosítás az ún. Porifera-planuloid-hipotézis:

Porifera-planuloid-hipotézis [szerkesztés]

Ez a hipotézis a galléros-ostoros kolóniából vezeti le az ivaros planuloid alakot, amelynek szesszilizációból a szivacsok; inmigrációs gasztrulájának (bélcsírájának) terminális ősszáj-képződésével pedig a valódi szövetes állatok jöttek létre.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat